Sajóvelezd
és Sajómercse Körjegyzőségét a Magyar Élelmiszerbank
Egyesület támogatja |
|
| |
Római
Katolikus Egyház |
|
| |
|
Cím:
3656 Sajóvelezd, Petőfi út
Kanonok:Cseh
István
A
sajóvelezdi római katolikus templom építésének
rövid története.
A
községben a reformáció elterjedése óta nem
volt Római Katolikus templom.
Az itt élő katolikus híveknek a volt katolikus
iskola és az iskola udvarán haranglábon
elhelyezett két harang szolgált a vallásuk
gyakorlására. Ezért vetődött fel a gondolata
annak, hogy szeretnének egy saját templomot.
A templom építésének tervét 1998-ban
kezdték el az Egri Érsekség anyagi
támogatásával. Az építés költségeit elsősorban
az érsekség állta, de sok jószándékú támogatóra
számíthattak az elkövetkezendő évek alatt,
amíg felépült templom. A polgármesteri hivatal
és egy budapesti támogató egy nagyobb összeget
adományozott.
A falu lakossága lehetőségeihez mérten és
felekezeti hovatartozás nélkül pénzzel és
társadalmi munkával segítette az építkezést,
mely 2004. őszén fejeződött
be.
2004. november 20. napján
dr. Seregély István érsek
szentelte fel. A templom átadása megtörtént,
de még hiányzott néhány fontos dolog: A
padok külföldről érkeztek. Volt két harang,
de szerettek volna még egyet.
Az oltárképet és a stáció képeit dr.
Seregély István adományozta az
egyháznak. Váratlanul egy jószándékú Atyától
ajándékba megkapta az egyház a
várva-várt harangot. 2006-ban
szentelték fel ezt a csodálatos adományt.
Az egyházközség képviselői és hívei azon
dolgoznak, hogy tovább szépítsék templomukat.
|
|
|
|
Minden évben megrendezésre került egy-egy
jótékonysági keresztény bál, melynek
bevételéből megcsináltatták az előtetőt és megvásárolták
a legfontosabb dolgokat.
Legközelebbi terv egy harmónium vásárlása, amelyet
az egyház bevételéből és a jótékony adományokból
szeretnének megvalósítani.
Régi vágya teljesült a falu katolikus híveinek,
akiknek örömében a reformátusok is önzetlenül
osztoznak. Egyébként is régóta látogatják egymás
Isten tiszteleteit a két vallás hívei, amely cselekedet
az ökumenikus törekvéseket nagyban és természetes
módon elősegíti.
|
|
|
|
|

© 2001 - 2012 Minden jog fenntartva! Me-NET
Kft. Miskolc
A weboldal tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása
csak a tulajdonos írásos endegélyével lehetséges.
|
 |
Képek
a településről |
|
 |
|
|